Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
Az amerikaiak szerint Lula nyilatkozatai azt sugallják, hogy „az Egyesült Államok és Európa valamiféleképpen nem érdekelt a békében, és a háború felelősségét mi viseljük”.
Éles kritikát kapott a Fehér Háztól Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök, az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos álláspontja miatt.
– jelentette ki szombaton Pekingben Luis Inácio Lula da Silva brazil elnök, aki kínai állami látogatása során a kétoldalú kapcsolatokat erősítette országa első számú gazdasági partnerével.
Gondot okozhatott Washingtonnak az is, hogy Szergej Lavrov is Brazíliába látogatott, ahol köszönetet mondott az országnak „az ukrajnai helyzet keletkezésének megértéséért”, valamint a konfliktus megoldásának keresésében való részvételéért, és kijelentette: Oroszországnak az az érdeke, hogy a „hadművelet” minél előbb véget érjen.
Ezekre reagált John Kirby, az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője, aki úgy fogalmazott:
Szerinte a brazil elnök nyilatkozatai „megfontolatlanok”, és azt sugallják, hogy „az Egyesült Államok és Európa valamiféleképpen nem érdekelt a békében, és a háború felelősségét mi viseljük”. Válaszul a brazil külügyminiszter, Mauro Vieira azt mondta: „nem tudom, Mr. Kirby hogyan és miért jutott erre a következtetésre, de én egyáltalán nem értek egyet”.
(MTI, BBC)
Nyitókép: Mateus Bonomi / Anadolu Agency / AFP